Újaj itt van biza' nyakunkon a pillanat, ami miatt a tanárok 4 éven keresztül riogattak minket, a pillanat aminek hallatán a diákok beszarásjelzője intenzív villogásba kezd... A pillanat amit csak szóbeli érettségiként emlegetnek szertefő'dön!

... és aminek a háromnegyede felesleges.

Tökmindegy kinek fontos még, hogy jól sikerüljön az egész hepaj és kinek nem, annyit minden továbbtanulni vágyó deák érezhet, hogy amit magába pumpál ezalatt a pár hét alatt olyan ismeretanyag, aminek legalább a fele, (ha nem több) teljesen szükségtelen lesz a jövőjét illetően. 
18 éves korára az ember gyakorlatilag teljesen tisztában van azzal, hogy mi az amit szeret csinálni, vagy legalábbis mi az amiben (viszonylag) jó. Sőt, ez már általában akkor bizonyos, amikor Pistike először átlépi a középiskola küszöbét. De ha Pistike szereti a biológiát, és jó is benne, akkor minek tanítják továbbra is énekelni és rajzolni? És a végén miért kérik számon tőle azt amivel semmit nem fog kezdeni?
Miért kell idáig nyújtani az "alapműveltséget"?
Ki hasznosabb/sikeresebb? Aki tud egy kicsit számolni, egy kicsit énekelni, és tudja ki volt Kosztolányi felesége vagy aki full ász fizikából és biztos a tudásában?
Alapműveltség vagy specializálódás? Fogós kérdések, yep. Nekem (mint lázadó tininek, aki semmit nem tud az életről) evidens.

Na de ennyit a sírásról. Tudom, hogy pár év múlva mosolygok ezen a bejegyzésen, miközben lapozgatom a 600 oldalnyi mindfuckot. Szóval megyek is vissza Kölcseyt tanulni, hisz egy leendő (remélt) programozó informatikusnak ez létfontosságú tudás.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.