A Welcome to the N.H.K.! a – egyébként igen ritkának számító - seinen vígjátékok egyike, s egy csupa-élet emberkének rosszabb esetben valóban nem ad többet, mint puszta szórakozást, annak is a legalantasabb, emberibb formáját - avagy: „de jó szórakozni más szenvedésén”.

Satou Tatsuhiro, 22 éves. NEET: Főiskolából kirúgták, munkanélküli. Lassan 4 éve él tokiói albérletében, amelyet szülei fizetnek s egy, a szomszéd falán erősen áthallatszó anime főcímdalt kénytelen hallgatni egész nap, mert még átmenni a szomszédhoz is nehezére esik. Láncdohányos, aki úgy tűnik, már-már az őrület határvonalát tapossa, mikor bútoraival beszélget, vagy összeesküvés-elméleteit szövögeti.
Hétköznapjait egy Misaki nevű lány váratlan felbukkanása forgatja fel, aki fejébe veszi, hogy kigyógyítja Satout hikikomori életéből, és normális, hasznos tagjává teszi a társadalomnak. És itt elérkeztünk a sztori egyik fő buktatójához.

Persze a sorozat nézhetősége érdekében ez a fordulat nélkülözhetetlen, de kérdem én: mekkora az esélye, hogy egy NEET-re jut egy ilyen kis angyal? Talán ez az a pont ahol a legtöbb antiszociális lény csalódottan annyit mondana: „mese habbal”.  Érthető, de itt nem szabad megtorpanni, ugyanis antihősünk jelleme ennél sokkal összetettebb, s idiótasága a végletekig nem engedi pofára esni a történetet:
Azt gondolnánk, most hogy kapott egy segítő kezet, Satou lassan de biztosan kilábal nyomorult életéből… ám ez közel sem ilyen egyszerű. A 24 rész alatt a srác szinte minden ártalmasabb szubkultúra áldozata lesz, s ha nem is szándékosan, de ebben nagy szerepet játszik Misaki is. „Minek adsz enni egy kóbor kutyának?” Az otakuk giccses világától kezdve, az internetes szerepjátékok borzalmas agymosásán át, a teljes önfeladásig mindenből kapunk egy erős ízelítőt, ezeknek is a legdurvább, legreálisabb formájából - amelynek a végeredménye kétség kívül nagyon tanulságos, és drámai. Ezen kívűl Satou rengeteg olyan helyzetbe kerül, ami számunkra egyszerű, hétköznapi dolognak tűnhet, ám ezt ő, mint hikikomori, kész rémálomként képes megélni. Ezt olvasva talán érthető, miért használom a sorozat humorára a „kétélű fejsze” jelzőt. A hatás nem marad el...

Grafika: a tapasztaltabb animeseknek nem kell bemutatnom a GONZO stúdióját, amely itt is megvillantja tudását: szépen kidolgozott hátterek, élethű arcvonások, mimikák. A készítők a lazább, átvezető jeleneteknél elnagyolták a rajzolást. Nincsenek szivárvány színű hajak, szemek, ruhák, vagy eltúlzott testi sajátosságok.
Karakterek: seinenhez méltó, élethű reakciók. A főszereplők kiszámíthatatlan viselkedése jól tükrözi mit képes tenni az emberekkel a több éves elszigeteltség.
Zene: nagyszerű. Nem azért mert akkora Jpop rajongó lennék, sőt, japán számokat hallgatva mindig elhúzódik a szám széle. A vágás, a látottak és hallottak összhangja az, ami igazán megfogott engem.

 Összegezve: Nálam Top 5-ben. A Welcome to the N.H.K.! - a kőkemény realitásának hála - képes az embert érzelmileg a végletekig kimozdítani. Sorra osztja a pofonokat, ugyanakkor néhol igen jókat derülhetünk rajta. Aki úgy gondolja, egy picit is magára ismerhet a történetben, annak – anime vagy sem – tényleg érdemes megnéznie. Aki nem, annak viszont amellett, hogy nagyszerű kikapcsolódást nyújt, egy lehetőséget ad arra, hogy jobban megismerje a szociális gondokkal küszködő embereket, s eldobhassák téves előítéleteiket.

„Üdvözöl a valóság!”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.