"Life is just a dream you know, that's never ending.."

Egy teljesen új világra leltem a Cowboy Bebop-ban, első végignézése után. Itt egyáltalán nem a posztapokaliptikus jövőképre, vagy a fejvadász élet elcsépelt motívumára gondolok, mindinkább ezek - kétség kívül egyedi - kombinációja a '80-'90 évekbeli élettel. Érezhető volt midvégig, hogy a készítők a nyugatot vették célba (s meg is húzták a ravaszt :p), igyekeztek mind zenével, képi világgal és akcióval úgy operálni, hogy a jenkik minden igényét kielégítse - de természetesen ennél sokkal többről van szó.

2071-ben járunk, a Földi civilizáció nagy része elpusztult, s maga a bolygó szinte lakhatatlanná vált. Kolóniák telepedtek le a Naprendszer különböző világain, hogy ott új otthonokat építsenek maguknak. - És itt meg is állnék egy pillanatra. Elég kiábránídtó volt látni, a köz általános véleményét az anyabolygóról: leszarják. "Egy lepukkant szemétkupac.". Lehet fölöslegesnek tűnhet ezt ilyen körülmények között kiemelnem, de mégis olyan.. emberi. :)
Egy ilyen világban kemény az élet, a bűnözés fénykorát éli, emiatt a fejvadászok munkája is teljesen legálissá, és hétköznapivá válik - megkönnyítve ezzel a hatóságok dolgát. Főszereplőink is ilyen fejvadászok, akik nos.. nem a megszokottak. A sors vagy balsors fintora, hogy csapatként kell dolgozniuk.

Az anti-hős, az ex-zsaru, a csaló primadonna és a 13 éves hacker fiú (vagy lány?) csapatát úgy tűnhet semmi nem tartja össze, csak a "munka" - vagy még az se. Mindig a saját érdeküket nézik, s igyekeznek minden bevételt a saját zsebükbe hajtani. A sablonos sztorikkal ellentétben, ez az erős cinizmussal tarkított élet a sorozat végéig fennmarad, nem lesznek egy "boldog család", nem tehetik, mert a múlt mindig visszakísért.
Főhőseink a legkevésbé sem nevezhetők "Hősöknek", nem áldozzák fel életüket dicső eszmékért, s nem is rohannak rögtön egymás segítésére a bajban, hisz tudják: mindenkinek megvan a saját múltja, amit magának kell lerendeznie. Nincs értelme hősnek lenni. Ez az ami a legjobban tetszett a karakterekben, és persze a véget nem érő marakodás ami első hallásra talán ellenszenvesnek tűnhet, de végül pont ez az, amit igazán szeretni lehet bennük (nincs is más).

A sorozat a maga 26 részével elég epizodikus. Alaphelyzetben rosszfiúk kézre kerítése a téma de két lövés közt nem árt egy poén sem, így nem fukarkodtak a készítők a humorosabb részekkel, jelenetekkel. Ha már lövés, van itt mindenféle akció: fegyverropogás, hajszák, földön, vizen, levegőben és űrben, valóságban és virtuálisan egyaránt. A közelharcot külön kiemelném. Furcsán hangozhat ez egy rajzfilmtől, de tényleg nagyszerűen ki lettek dolgozva a mozdulatok, nincsenek villódzó hátterek, vagy elnagyolt rajzok. Minden ütés tisztán kivehető, és érezhető. 
Vannak részek, amik csak a szereplők előéletére koncentrálnak, itt lehetőség van jobban megismerni őket. A végén felszínre kerül egy múltbéli szerelmi szál is, amely (hiába nem tudtunk róla) végig hatással volt/lesz a szereplők - főleg Spike - cselekedeteire. A vége pedig..

Kép: Korát meghazudtóló grafika, mindez egy fakó, cigifüstös árnyalattal. Perfect.
Zene: Mint azt fentebb említettem, a nyugat nézőket szem előtt tartva, egy - a japán anime világában - teljesen szokatlan, és elsőnek számító stílust használtak, amely rögtön az introból is kiderül. Jazz, blues, rock n' roll. Soha nem voltam rabja, sőt, talán kerültem is ezt a stílust, egészen idáig. Persze nem kell rögtön páli fordulatra gondolni, de szó mi szó, van egy két jazz szám azóta a winampom listáján. :)

Végezetül pedig megemlíteném a Moviet. 2001-ben dobták ki a Knockin' on Heaven's Door c. majd két órás filmet, amelyet gyakran emlegetnek a 22 és feledik résznek. (KépZ) Nem sokat mondanék róla, hozza a megszokott stílust egy egyszerű sztorival, sokkal részletesebb grafikával, s további, egyedi karakterekkel. Na meg a blúúz: 

Összegezve: számomra ez egy kult-anime volt, és marad. (A közeljövőben neki kéne esni 3adjára is). Hihetelten az az életszag, amit képesek voltak belepréselni a készítők egy ilyen lepusztult világba. Akármeik bolygón is jártak a szereplők, soha nem éreztem "idegennek", minden jelenet reális, és senki se halhatatlan. Dráma, eksön, szaxofon, cool.

ui: jaj, most olvastam, élőszereplős film készül belőle, ez.. ez.. nem jó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.